NEW YORK PHOTOGRAPHS

Reviews in Hungarian

"Végre nem a felhôkarcolók ájulata: a Nagy Alma embermagasságból.  Az igen ritka régi épületek bájosan gubbasztanak a százemeletek tövében. Révész Tamás éber optikával figyel, a sohoi kávéház ablakában ujságjába mélyedô polgárnál jobban érdekli a kép másik fele, a kutyája hasát dögönyözô járókelôvel.  Üveglámpást dárdaként tartó giccs-lovag és egy kedvesen cicomás épület - hát nem feltûnik mellette egy porszívócsövét nyakára hurkoló férfi... A Madison Green képe Kertészt idézi, de az ellenfényben rácsos árnyékot vetô szemétkosár,  a Brooklyn-híd elött sütkérezô kerékpáros lány, a Két Toronnyal a háttérben, vagy a Central Park magányos sífutója,  a havon kirajzolódó csupasz ág-koronákkal: - egy jeles fotográfus mûvészi arcélének egyedi lenyomata.  Meghatóak a halványszürkék,  soha nem komor a fekete, a részletek élesek, mégis valami poétikus lebegés hatja át a képeket. Nyúgalom és fenség, az érett arányok mennyei csöndje. Mintha ez a varázsos város csak fényben és derûben úszna. A Brooklyn-híd gótívû kapuja alatt anyuka sétál gyermekével, bedeszkázott ablakú ház elött férfiak: talán a Florida, a Paradicsomba igyekeznek.  Aztán a megrázó mementó:  púpos uszályhídak mögött diadalmasan, a Liberty Parknál viharfelhôktôl övezve, végül egy havas temetô sírkövei fölött, derengô fényben magasodik a World Trade Center. A fotográfia ünnepe a  Kogart imponáló terében, gyönyörûsége kiállítás!"
– Feher Elephant

"...Az építészet régóta visszatérô alanya a festészetnek és a fotográfiának, olyan téma, mely egyszerre képes felidézni ember alkotta természetünket, és az épített környezetben élô ember tapasztalatait, emlékeit az ôt körülvevô térro½l.
Az építészet képein keresztül kutatja a valóság rejtett összefüggéseit Révész Tamás...A 70-es években, cigánytáboros fotóival befutott, szociofotósnak indult Révész Tamás...Látásmódját erôs geometrikus érzékenység jellemzi, nagyon érzékeny a fény-árnyék hatásokra, talán ezért is döntött a fekete-fehér fotók mellett...Míg Révész képein a téma New York, fôszereplôi nem emberek, érzelmek, vagy a történelem, hanem egyértelmûen az építészet – és, ha jól figyelünk, láthatjuk, hogy Révész egy építészeti fotográfus eszközeinek egész tárházát alkalmazza, nagy terek, hosszú ívek esetében például szembetûnô a perspektíva-korrekció. Az építészetnek azonban nem feltétlenül a csúcsformáit szerepelteti, nem a felhôkarcolók állnak a középpontban (noha a háttérben annál inkább) hanem inkább a véletlenszerûbb, árulkodó építészeti pillanatok – redônylamellák, függesztôkábelek, korlátoszlopok - melyek a mindennapok, a fizika kényszerítô erejét, és az ezekre adott építészeti, mérnöki válaszokat juttatja eszünkbe..."
– bart (hg.hu)

"2000-ben jelent meg Révész Tamás New York címû fotóalbuma, borítóján komor felhôkbe fúródnak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai, az égbolton egy sirály billeg feléjük. Belül, újabb nézo½pontból az ikertornyok egy temetô sírkövei közül kandikálnak ki. Egy év múlva, 2001. szeptember 11-én a baljóslatú felvételek valamennyi négyzetcentimétere, tónusa értelmet kapott, és anélkül, hogy túlzásokba esnénk Révész mûvészi érzékenységét illetôen, ki kell jelentenünk: ilyen kényes receptorokkal alighanem csak kevés alkotó rendelkezik.
Miközben itthon és külföldön több fontos albuma jelent meg, elismeréseket, köztük Pulitzer-emlékdíjat kapott, 1996-ban egy New York-i kiállításán megkérdezték tôle, mit tervez mostanában, ôazt válaszolta: könyvet fog fényképezni New York-ról. Kinevették: ez szamárság. New York le van fényképezve. Minden épülete, valamennyi kiszögellése, tetoválása, bibircsókja. Révész mégis nekilátott. Három évig fotózta a várost, azt mondja: ugyan friss szemmel, de kevés ismerettel és naiv hittel ugrott neki a reménytelennek tetszô vállalkozásnak. A végeredmény azonban az egyik magasan jegyzett helyi kiadót is meggyôzte: az anyagból könyv lett, a felvételekbôl pedig kiállítási anyag, amelyet elôször 2004-ben Tokióban mutattak be, most pedig május 14-éig Budapesten, a KOGART Házban, hogy aztán a tárlat tovább utazzon Pekingbe, Kairóba, Jeruzsálembe, Johannesburgba, Londonba, Madridba, Rómába és Santa Domingo-ba.
Különleges technikával, merített papírra nyomott képek New York-ról, az idôtlenségre kihegyezve. A sokszínû helybéliek, a helyszínt hitelesítô csillogás, a közhelyes és agyoncsócsált napi kalandok nélkül. New York, mint geometrikus rend, amelyben az emberek korántsem fôszereplôk. Csupán a daliás díszletrendszer statisztái. – Még sehol sem éreztem az embert ennyire kicsinek, szegénynek és törékenynek, mint ott – mondja Révész, aki tíz éve többnyire maga is Amerikában él. Hozzáteszi még: a képek azért fekete-fehérek, mert úgy érzete, ezzel lehetett azokat idôtlenné, maradandóvá tenni, kiemelni a pillanatnyi divattrendek harsogásából, a jelen fortyogásából. A Park Avenue fényei, a Central Park nyugalma, a reklámlány mosolya mögül elômeredô Chrysler Building, vonalkódot idézô tûzlépcsôk, vagy a gyufaszálakból összepilinckázott makettre emlékeztetô George Washington híd, amelynek tövében egy bolhányi emberpár éppen csókot vált.
Hatvankét kép. A New York nevû sakktábla hatvankét kockája. Kettô nincs meg, 2001. szeptembere óta hiányzik.
Révész képei ôrzik az emlékét."
– Trencsényi Zoltán, Nepszabadsag

"NEW YORK CSÖNDES LOBOGÁSA
Révész Tamás, idén 60 esztendôs fotográfus egy évtizede a modern civilizáció fellegvárában él. Átrepülte az óceánt, mint Pilinszky hôse, Környei, a Beszélgetések Sheryl Suttonnal elbeszélôje, aki meg akarta írni New York történelmét, ám hiába olvasott a tárgyról, hiába járt-kelt aztán nyitott szemmel a sugárutakon, be kellett látnia, hogy régóta dédelgetett terve kútba esett. A felhôkarcolók modern katedrálisaiban lükteto½ óriásvárosnak ugyanis csak jelene van. Mert mindvégig egyazon akarat munkálkodott benne, a múlt itt nem oka a jövônek: a hajdankor a jelen síkjába préselôdve éppúgy mellérendelô viszonyban álldogál, mint az üvegpaloták árnyékába szorult régi épületek vagy az utca forgatagában az ideáramlott sokféle bôrszín, szokás, kultúra. Amit a történetíró képtelen megragadni, megragadhatja az, akinek szakmája éppen az idôtlenségbe dermedt jelen: a fotográfia.
A rács, a grid téglalapjaiba ejtett moccanatlan, szürke épülettömbök élettelensége különös ellentétben áll az egész képzôdmény organikus jellegével. Az utcák vonalzóval tervezett érrendszerén haladó forgalom, melyet a jelzo½lámpák megfeszülô és elernyedô záróizmai szabályoznak szigorú idôrend szerint, valójában az ismétlôdés kényszerétôl hajtott anyagcserefolyamat: az állandóan változó idôtlen célra tör: a homeosztázisra. New York, a Város, a maga rasztereivel, négyzethálóival, földre fektetett és magasba emelt monumentális, három dimenziós rácsrendszerével emlékmû: önmaga emlékmûve.
Révész képein redônylamellák és függesztôkábelek, korlátoszlopok és ablaknégyszögek hirdetik a tervezés egyik alapmûveletének, a mennyiségi sokszorozásnak az egyeduralmát. Bár a magasépületek, e megkövesedett oszlopdiagramok, az élet kiszámíthatóságát (és kiszámítandóságát) hirdetik, New York utcáin az oda látogatót mégis az élet kiismerhetetlenül örvénylô tarkabarkasága fogadja. A rikító színek, az ezerféle zaj, a magukat kelletôárucikkek, az idôtlen tekintetû próbababák vagy a sok emelet magasban lebegô arcok mit sem enyhítenek a jövevény magányán: legfeljebb annyit, mint a tükörképek a homlokzatok üvegén. Ezért aztán ha a park fái közül a magasba tekint, hajlamos az emberalkotta toronyházakat is földbôl sarjadzott növénykolosszusok kiszáradt törzseinek vagy szélcsiszolta sziklatömböknek, mindenestre természeti képzôdményeknek tekinteni. A nagyvárosi magány nem csak az ideszakadtak, a bevándorlók elôjoga: bárki részesedhet belôle. Ám aki nem csupán átutazóként akarja benyomásait fotópapírra rögzíteni, de letelepedni szándékozik ebben a városban, annak a színpompás de fárasztó felszínnél többet kell megragadnia: olyasvalamit, amibôl a város pezsgo½ mûvészeti élete táplálkozik. „Itt mindenki idegen, és senki se az. New Yorkot, mondják, senki se ismeri. Naponta változik, akár a tenger, egy pillanat alatt »fölfogható«, s akár a tenger, öröktôl ismerôs.”, írta Pilinszky. A Párizsból ideköltözött, s jó két évtizede halott André Kertész nyomdokában járó, s talán épp ezért a színeket elhagyó, a hangosfilmet némafilmre cserélô Révész épp ezt a mélyben rejlô különös transzcendenciát kereste és találta meg a fekete-fehér New Yorkban.
A sebezhetetlennek hitt várost olyan hihetetlen támadás érte, amire, mint kiderült, nem volt felkészülve. Csapást mértek egy szimbólumra, s ezzel megtört az idôtlensége, az idô felettisége: a történelem egy beláthatatlan eseménysor kiindulópontjává tette. Ma már nem tudjuk szorongás nélkül nézni Révész kötetének címlapján a Világkereskedelmi Központ tornyait: baljós felhôzet alatt sötét vaskerék, a levegôben egy felzavart sirály. Megint csak Pilinszky elbeszélo½jének szavai kívánkoznak ide: „Egy biztos. Errôl a városról bármit megfogalmazok, frivolnak hat. Vázlatosnak. Vagy maga is az? Igen, maga a város is az. És mégse. Épp ellenkezôleg. Hiába a szörnyeteg ragyogás, New York egyetlen gyertyaláng. Ez áll a kéziratban is: »New York magában égô gyertyaszál.«”
– Ács József

"A vándorkiállítás hazatért. Révész Tamás New York címu½ kiállításának némelyik képérôl nehéz megmondani, hogy New York-ban, Londonban vagy Kôbányán készült-e. A fekete-fehér fotók sajátos hangulata azonban azonnal megfogja a látogatót a Kogart Ház elegáns galériájában. Révész Tamás szerint látszólag "elmebeteg ötlet" volt feladnia az itthoni biztos egzisztenciát, kimennie Amerikába, és amerikaiaknak Amerikát fotózni. Amikor ottani fotós barátainak elmondta, hogy New Yorkról akar albumot készíteni, szabályosan kiröhögték. De végül neki lett igaza: több mint tíz éve él már kint, sikeres és világszerte elismert fényképész lett, New York-anyaga pedig utazó kiállítás, most érkezett hazánkba."
– Csala Bertalan, Magyar Hírlap

"Az immáron hatvanegyedik életévét taposó Révész Tamás a klasszikus magyar sajtófotósok útját járja, bár kissé megkésve. Miután 1997-ben kitelepült Amerikába, elkezdett dolgozni New York-sorozatán. New Yorkról már mindent elmondtak – de persze van olyan nagy és végeláthatatlan, hogy sose lehessen róla mindent elmondani. Révész megszülte hát saját olvasatát a nyughatatlan metropoliszról. Hûvös fekete-fehér képnyelve, erôsen geometrikus szerkesztésmódja és emblémaszerûen frappáns jelenetei egy csapásra klasszikussá avatták felvételeit...Persze az ismertség egyik motorja a politika: a diplomáciának jól jönnek a meredezô ikertornyok és a lengedezô amerikai zászlók, fôként egy ôszinte bevándorlótól. De ez nem sokat von le a New York-album értékébôl, Révész a klasszikus humanista fotósok útját követi (André Kertész, Brassai és társaik): kiszámított fény-árnyék hatások, gondos komponálás és a megfelelô idôpont, a „termékeny pillanat”. Annyit még tegyünk hozzá, hogy Révészt elsôsorban az architekturális New York bûvöli el, a vízszintesek és függôlegesek mérnöki rendje, s kevesebb szót veszteget a felhôkarcolók és bérházak közt élô polgárok millióira."
–Rieder Gábor

"A 9 éve Amerikában élo½, díjakat halmozó fotográfus-tanár készített már albumot Siófokról, Szicíliáról, Rómáról, Budapestrôl. Mostani, New Yorkot bemutató fekete-fehér anyaga nagy ívben elkerüli a közhelyeket: ne számítsunk csillogó forgatagra vagy csupa mosoly emberekre.
Révész sebészi pontosságú képei mélyre hatolnak, egészen a város szerkezetéig. Hûvösen elegáns, szikár és hidegen szép Újvilág ez: kevés fény, komor égbolt, kontrasztos, derékszöges vas és beton. Az életet az idilli Central Park mellett néhány madár és pár kopár fa képviseli, melyek szabálytalan alakjukkal szöges ellentétben állnak a sarkos épületekkel. Lágy formákat inkább csak a Christie’s kirakatában látni, illetve a Brooklyn híd tövében a füvön napozó biciklis-bikinis lányok képében. Arcok helyett inkább sietôs kontúrok vagy távolba tekinto½ figurák látszanak - a legemberibb pillanat talán a dübörgô Washington híd tövében elkapott csók."
–Est.hu

"...A híres amerikai fotográfus, Peter Turnley szerint: „Révész munkáiban számos magyar elôdjének – Brassai, Capa, Kertész és Moholy-Nagy – szelleme fedezhetô fel. A magyar fotográfusok speciális látásmódjukkal egy különös mûvészeti vonulatot képeznek, és ez segít megmagyarázni univerzális varázsukat, sikerüket a világban. Az erôteljes, tiszta és ôszinte látásmód, a magyar érzékenység és a világpolgári életszemlélet együttes jelenléte teszi képessé ôket arra, hogy meglássák és megörökítsék azt, ami csak a lélek számára felfogható. Révész megörökölte ezt a kincset, ami képein jól nyomon követhetô. A mûvész által választott ország rendkívül szerencsés, hogy egy ilyen briliáns tehetséggel gyarapodik.” Révész Tamás 1997 óta él New Yorkban. Mint mondta: „Szerencsésnek érzem magam, hogy otthon vagyok mind Magyarországon, mind Amerikában és így valamilyen módon mindkét ország hozzájárul az alkotásaimhoz. Fotóit világszerte kiállítják, tíz albuma jelent meg magyar, angol, francia, olasz és orosz nyelven
A New York sorozatot Révész Tamás három éven át készítette. Egyedi, sokszor lírai megközelítése kerüli a közhelyeket, fotói minden esetben saját véleményét tükrözik, nem pusztán egy esemény, egy látvány riporteri megjelenítései. A felszín helyett a mélység, a mögöttes tartalom érdekli igazán. Témaválasztásaiban egyfajta szociális érzékenység vezeti, kompozíciói a vizuálisan felfogható jelek segítségével érzelmeket, szubjektív állásfoglalásokat sugallnak, és ezek adják a képek igazi értékét. Látásmódjában a különbözô építészeti elemek határozott síkjai és vonalai szinte éreztetik a város lüktetését, dinamikáját, melyekben ötvözôdik az architektonikus és a dokumentarista fotográfia. A vízszintesek a függôlegesekkel, a fény az árnyékkal, az élô az élettelennel, a beton a növényi organizmussal kerül kapcsolatba. Az óriási tornyok és az egy ritmusra épülô hidak rengetegében pedig eltörpül az élô, alkotó ember, aki mindezt létrehozta."
– Fertoszogi Peter, curator, Kogart

Reviews in English

"...New York, through Hungarian eyes.
Dwarfed by a support tower's twin church-window arch, steel trusses and girders, and the iron support cables' patterned moiré, a woman, hardly noticed, walks her baby girl and infant in a stroller down the Brooklyn Bridge. A worker in a ski parka bends pushing an open metal transport-platform laden with cement-like bundles down the middle of a New York avenue, while behind him on a large rolling-vehicle billboard, a triplicated supermodel is bent at a similar angle, pushing perhaps perfume.

Révész emigrated with his family to New York in 1996, after assembling photographs of his hometown for "Budapest: A City Before the Millennium," which won him a Pulitzer Memorial Award the following year. Relocating to the New World partly overwhelmed the 50-year-old Révész, who spent the next three years photographing his new love. He describes it in his introduction to a previously published collection (New York; W.W. Norton, 2000) as follows:

“New York is not bashful, it hides nothing, it offers itself to you: Here I am. Want me? Buy me. Its openness is a little frightening... The suitor's heart begins to race, it pounds with excitement and reverberates in his eardrums as the meeting nears. This is what I wanted, yet I find myself muttering: Slow down, we hardly know each other. I am from the Old World, I am not used to this much vehemence.”

Révész works in the lyrical reporting mode championed in the 20th century by Andre Kertész, Alfred Stieglitz, Henri Cartier Bresson and others, in which the photographer seemingly does not interfere with the found realism of the subject, yet the material is framed and developed with an eye to artistic principles of geometry and grace, traditional elements of composition, and an underlying ethic of visual narrative.

As in his Budapest series, photographing New York in black and white brings out the more geometrically-oriented Révész. There is a little less story in these photos, a little less of the human element. In its place we find a transcendent yearning after iconic stability, as something that grounds and sanctifies the chaos. Révész has published 14 collections of his work, and the sensibility here (and in his previous Budapest series) differs notably from other works, for example the warmth of his photographs of Russian soldiers, gypsies, and Otavalo Indians, or again the wide-open wonder of his landscapes in Bolivia and the Western Plains.

In his New York series there is no shortage of technical brilliance, keen intelligence, even playfulness, and it is a delight to see New York through such an accomplished artist's lens. Yet one can't help musing that this more formal brilliance compensates for a greater alienation that the older and partly displaced Révész might now feel."
–Andrew Singer, caboodle.hu

"...New York vision. Hungarian’s take on Big Apple even grabs local’s attention...“I am usually attracted by people, emotions, tradition, architecture new and old, and people interacting with that architecture” Révész said at the exhibition’s opening, adding however that the theory is often left behind when he actually goes out to shoot. “My photographs have retained a documentary style... His first photo book was Bidding Farewell to a Gypsy Colony in 1977, followed later by documentary photographs in Ecuador for the United Nations. 
Something other The New York photos have won critical acclaim in the city itself for their documentation of citizens’ encounters with bizarre urban artifacts. One photograph in particular has attracted attention for what now seems a prophetic message: a shot of the World Trade Center twin towers with a cemetery in the foreground. “Where others have looked at New York and seen only the weighty hand of modernity (Stieglitz, et al) or our pathetic attempts to escape it through entertainment, revelry, even crime (Weegee, et al), you've found some timeless magic, and perhaps even - yes - transcendence,” wrote Peter Shevenell, art director of Jewish organisation JCCA."
– Jacqueline White, Budapest Times

"The Quiet Flame of New York
Turning sixty this year, photographer Tamás Révész is now living in New York City. He flew across the ocean, like Környei, the narrator of Pilinszky’s Conversations with Sheryl Sutton, who wanted to write the history of New York. Yet, it was to no avail to read so much on the subject and to roam the avenues with eyes wide open. He had to acknowledge defeat because the throbbing city of skyscraper cathedrals has only a present. Since it has always been driven by the same desire, past here is not the cause of the future. Pressed into the shape of the present, the past is as much coordinated with the present as the old buildings in the shade of the glass palaces, or the myriad complexions, customs and cultures in the boiling streets. What the storywriter cannot capture can be seized by the one whose profession is the present frozen into timelessness: the photographer.

The lifelessness of the still grey buildings that fill the grid is in strange contrast with the organic quality of the whole formation. The traffic that moves along the ruler-drawn street veins, regulated by traffic light constrictors, is a metabolism driven by the necessity of repetition. What is constantly changing seeks a timeless goal: homeostasis. New York, the City, with its grids, laid out on the ground and then raised towards the skies, is its own monument.

With the slats of Venetian blinds, suspension cables, railings and the rectangles of windows, Révész pays homage to the dominance of a simple procedure in design, quantitative multiplication. Though the high-rises, these petrified block diagrams, advertise the predictability of life (and the need to be prepared), the streets of New York welcome the visitor with an inscrutable whirling motley of life. Loud colours, constant noises, the goods for sale, the mannequins with their timeless gazes or the faces floating several stories above the ground do little to soften the newcomer’s loneliness; no more than the reflections on the glass facades. So when looking up from among the trees of the park, one is tempted to see the man-made skyscrapers as giant lifeless trunks or wind-shaven rocks, natural phenomena in any case. Loneliness in the city is not the privilege of those who drifted or emigrated here; it is available for everyone. Yet he who wants to record on film more than the impressions of a tourist, and wants to settle in the city, needs to seize more than the colourful yet tiring surface – something that feeds the city’s vibrant art life. “Everybody’s a stranger here, and nobody is. Nobody, it is claimed, knows New York. It changes every day like the sea, and just like the sea you can immediately ‘take it in,’ you have always been familiar with it,” wrote Pilinszky. Following the example of André Kertész who moved there from Paris and who had been dead for over ten years, Révész, who exchanged colour motion picture for black-and-white stills for probably the same reason, sought and found this deep-running strange transcendence in New York.

Supposedly invulnerable, the city suffered a blow it was unprepared for. One of its symbols was attacked, which shattered its timelessness, its imperviousness to time. History made it the starting point of an incalculable series of events. Consider Révész’ photograph of the World Trade Center towers with the dark iron wheel, foreboding clouds and roused gull in the air. We can no longer look at that photo on the cover of Révész’s book without trepidation. Pilinszky’s words are as cogent as ever: “One thing is for sure. All my phrases about this city seem frivolous. Sketchy. Or is the city itself sketchy? It is. And yet it isn’t. On the contrary. Despite the monstrous brilliance, New York is but a candle flame. This is what I have in the manuscript: ‘New York is a lonely candle.’”
– József Ács

"Ambassador Walker Helps Bring New York Photos to Budapest
On March 17, 2006, Ambassador Walker opened the traveling photographic exhibition of Pulitzer Memorial Award winning Hungarian photographer Tamás Révész. The 62 black and white images of New York arrived to Budapest with the help of the U.S. Embassy Budapest, the U.S. Cultural Exchange Foundation, the Transatlantic Cultural Exchange and the Sister City Program of the City of New York. Following their showing in Hungary through May 3, the photographs will travel around the world to Beijing, Cairo, Jerusalem, Johannesburg, London, Madrid, Rome and Santo Domingo. 
In his opening remarks Budapest Mayor Gábor Demszky emphasized that the artist's photos are surprising, sophisticated, witty, timeless, and poetic. It is not only Tamás Révész's outstanding technical expertise that makes these photos so unique but also his ability to grasp and reflect the feeling and atmosphere of places. In a letter, New York City Mayor Michael R. Bloomberg also praised the artist's special gift for recognizing and capturing the blur of action, the energy and discrete moments of the metropolis.

Ambassador Walker thanked KOGART gallery for hosting this one of a kind exhibition and expressed how delighted he was that Tamás Révész chose New York as the subject of his work. By doing so, the artist also built and reinforced cultural connections between the people of Hungary and of the United States through the power of the images. He also expressed his hope that by looking at the photos more and more people would consider the "Big Apple" as a vacation destination.
The Sister City Program of the City of New York is rooted in the Washington, D.C. based Sister Cities International Program (SCI). SCI is a nonprofit citizen diplomacy network that creates and strengthens partnerships between U.S. and international communities. It strives to build global cooperation at the municipal level, to promote cultural understanding and to stimulate economic development. The Sister Cities Program connects at least nine Hungarian cities with American counterparts, benefiting both sides with close links in commerce, culture, education and professional associations. The U.S. Embassy also strives to increase the number of Sister Cities through contacts so that all citizens can experience the values and culture that unite us.
– EMBASSY NEWS

REVIEWS / Tamas Revesz

“His vision is purely Hungarian and his photos show the liberating dynamic of diversity. Revesz, a tireless wanderer with a mad professor mane, has a knack for capturing those brief moments that define the life of a city.”
– International Herald Tribune/Asahi Shimbun

“An intriguing blend of fresh eyes and a Central European wit that reflects the look and spirit of New York at the turn of century. At first glance [the photographs] look like they are about one thing, when on closer examination it emerges that they are actually about something else altogether. This dichotomy has become Revesz’s trademark.”
– Cornell Capa, Founder and Director Emeritus , International Center of Photography, New York

“Revesz has brought a new perspective to the black-and-white New York cityscape and urban scene genre (no small feat considering how many photographers have covered this ground before). Where others have looked at New York and seen only the weighty hand of modernity (Stieglitz, et al) or our pathetic attempts to escape it through entertainment, revelry, even crime (Weegee, et al), you've found some timeless magic, and perhaps even - yes - transcendence…”
– Peter Shevenell, Art Director, JCCA, New York

“Some of the most beguiling and intriguing photographs of New York City ever taken. With a photographic eye not unlike of his fellow countryman, André Kertesz, Revesz captures the essence of the city in an often surprising way. The poetry and charm of these images will speak both to New Yorkers and visitors alike.”
– Jim Mairs, Editor and Vice President, W.W. Norton, New York

“Tamas had distinguished himself internationally by both his work and his cosmopolitan spirit. His mixture of sensitivity and infinite curiosity for the human condition makes him one of the most important photographers of ‘The Family of Man’ today. The world of art and photography and the culture and people of his adopted country, the United States, are extremely fortunate to have had this brilliant new ‘immigrant’ arrive among them.”
– Peter Turnley, award-winning photographer, New York

“The exhibition at Leica Gallery celebrates the publication of Revesz’s new book, “New York” (W.W. Norton), a captivating selection of photographs showing New York City from a fresh perspective.”
– Rose and Jay Deutsch, Directors, Leica Gallery, New York

“These New York gelatin silver photographs are handsome, clever and witty. Frequently they document encounters between the citizens of this city and the odd objects we find here daily. Revesz has a wonderful instinct for finding the visual accents that constantly enliven our city as New Yorkers encounter each other and our bizarre urban artifacts.”
– Richard McBee, art critic, New York

“Clearly Mr. Revesz now belongs to New York in the sense that he has managed to perfectly capture the very spirit of the city in this series of beautiful photographs. Of course, his technique is fantastic. Beyond that, however, one has to be impressed by the extent to which each photograph reveals the complexity of New York and tells us a story about the city and its people.”
– Hon. Howard Baker, U.S. Ambassador to Japan

“Francis Bacon, the great British painter, said that it was the reflections of the glass that allowed you to enter and be part of an image – but here, with these Piezography prints, you are, in effect, already inside the image. You feel part of it. It is not only about light and composition, lines and aesthetics. It is about air and the warmth. It is a sense of intimacy, of sensuality, with no mediation but that of our imagination.”
– Robert Pledge, President, Contact Press Images, New York