“His vision is purely Hungarian and his photos show the liberating dynamic of diversity. Revesz, a tireless wanderer with a mad professor mane, has a knack for capturing those brief moments that define the life of a city.” – International Herald Tribune/Asahi Shimbun

“An intriguing blend of fresh eyes and a Central European wit that reflects the look and spirit of New York at the turn of century. At first glance [the photographs] look like they are about one thing, when on closer examination it emerges that they are actually about something else altogether. This dichotomy has become Revesz’s trademark.” – Cornell Capa, Founder and Director Emeritus , International Center of Photography, New York

“Revesz has brought a new perspective to the black-and-white New York cityscape and urban scene genre (no small feat considering how many photographers have covered this ground before). Where others have looked at New York and seen only the weighty hand of modernity (Stieglitz, et al) or our pathetic attempts to escape it through entertainment, revelry, even crime (Weegee, et al), you've found some timeless magic, and perhaps even - yes - transcendence…” – Peter Shevenell, Art Director, JCCA, New York

“Some of the most beguiling and intriguing photographs of New York City ever taken. With a photographic eye not unlike of his fellow countryman, André Kertesz, Revesz captures the essence of the city in an often surprising way. The poetry and charm of these images will speak both to New Yorkers and visitors alike.” – Jim Mairs, Editor and Vice President, W.W. Norton, New York

“Tamas had distinguished himself internationally by both his work and his cosmopolitan spirit. His mixture of sensitivity and infinite curiosity for the human condition makes him one of the most important photographers of ‘The Family of Man’ today. The world of art and photography and the culture and people of his adopted country, the United States, are extremely fortunate to have had this brilliant new ‘immigrant’ arrive among them.” – Peter Turnley, award-winning photographer, New York

“The exhibition at Leica Gallery celebrates the publication of Revesz’s new book, “New York” (W.W. Norton), a captivating selection of photographs showing New York City from a fresh perspective.” – Rose and Jay Deutsch, Directors, Leica Gallery, New York

“These New York gelatin silver photographs are handsome, clever and witty. Frequently they document encounters between the citizens of this city and the odd objects we find here daily. Revesz has a wonderful instinct for finding the visual accents that constantly enliven our city as New Yorkers encounter each other and our bizarre urban artifacts.” – Richard McBee, art critic, New York

“Clearly Mr. Revesz now belongs to New York in the sense that he has managed to perfectly capture the very spirit of the city in this series of beautiful photographs. Of course, his technique is fantastic. Beyond that, however, one has to be impressed by the extent to which each photograph reveals the complexity of New York and tells us a story about the city and its people.” – Hon. Howard Baker, U.S. Ambassador to Japan

“Francis Bacon, the great British painter, said that it was the reflections of the glass that allowed you to enter and be part of an image – but here, with these Piezography prints, you are, in effect, already inside the image. You feel part of it. It is not only about light and composition, lines and aesthetics. It is about air and the warmth. It is a sense of intimacy, of sensuality, with no mediation but that of our imagination.” – Robert Pledge, President, Contact Press Images, New York

Reviews - New York exhibition in Kogart (Budapest)

"Végre nem a felhőkarcolók ájulata: a Nagy Alma embermagasságból.  Az igen ritka régi épületek bájosan gubbasztanak a százemeletek tövében. Révész Tamás éber optikával figyel, a sohoi kávéház ablakában ujságjába mélyedő polgárnál jobban érdekli a kép másik fele, a kutyája hasát dögönyöző járókelővel.  Üveglámpást dárdaként tartó giccs-lovag és egy kedvesen cicomás épület - hát nem feltűnik mellette egy porszívócsövét nyakára hurkoló férfi... A Madison Green képe Kertészt idézi, de az ellenfényben rácsos árnyékot vető szemétkosár,  a Brooklyn-híd elött sütkérező kerékpáros lány, a Két Toronnyal a háttérben, vagy a Central Park magányos sífutója,  a havon kirajzolódó csupasz ág-koronákkal: - egy jeles fotográfus művészi arcélének egyedi lenyomata.  Meghatóak a halványszürkék,  soha nem komor a fekete, a részletek élesek, mégis valami poétikus lebegés hatja át a képeket. Nyugalom és fenség, az érett arányok mennyei csöndje. Mintha ez a varázsos város csak fényben és derűben úszna. A Brooklyn-híd gótívű kapuja alatt anyuka sétál gyermekével, bedeszkázott ablakú ház elött férfiak: talán a Florida, a Paradicsomba igyekeznek.  Aztán a megrázó mementó:  púpos uszályhídak mögött diadalmasan, a Liberty Parknál viharfelhőktől övezve, végül egy havas temető sírkövei fölött, derengő fényben magasodik a World Trade Center. A fotográfia ünnepe a  Kogart imponáló terében, gyönyörűsége kiállítás!"
– Feher Elephant

"...Az építészet régóta visszatérő alanya a festészetnek és a fotográfiának, olyan téma, mely egyszerre képes felidézni ember alkotta természetünket, és az épített környezetben élő ember tapasztalatait, emlékeit az őt körülvevő térről.
Az építészet képein keresztül kutatja a valóság rejtett összefüggéseit Révész Tamás...A 70-es években, cigánytáboros fotóival befutott, szociofotósnak indult Révész Tamás...Látásmódját erős geometrikus érzékenység jellemzi, nagyon érzékeny a fény-árnyék hatásokra, talán ezért is döntött a fekete-fehér fotók mellett...Míg Révész képein a téma New York, főszereplői nem emberek, érzelmek, vagy a történelem, hanem egyértelműen az építészet – és, ha jól figyelünk, láthatjuk, hogy Révész egy építészeti fotográfus eszközeinek egész tárházát alkalmazza, nagy terek, hosszú ívek esetében például szembetűnô a perspektíva-korrekció. Az építészetnek azonban nem feltétlenül a csúcsformáit szerepelteti, nem a felhőkarcolók állnak a középpontban (noha a háttérben annál inkább) hanem inkább a véletlenszerűbb, árulkodó építészeti pillanatok – redőnylamellák, függesztőkábelek, korlátoszlopok - melyek a mindennapok, a fizika kényszerítő erejét, és az ezekre adott építészeti, mérnöki válaszokat juttatja eszünkbe..."
– bart (hg.hu)

"2000-ben jelent meg Révész Tamás New York címû fotóalbuma, borítóján komor felhőkbe fúródnak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai, az égbolton egy sirály billeg feléjük. Belül, újabb nézőpontból az ikertornyok egy temetô sírkövei közül kandikálnak ki. Egy év múlva, 2001. szeptember 11-én a baljóslatú felvételek valamennyi négyzetcentimétere, tónusa értelmet kapott, és anélkül, hogy túlzásokba esnénk Révész művészi érzékenységét illetően, ki kell jelentenünk: ilyen kényes receptorokkal alighanem csak kevés alkotó rendelkezik.

Miközben itthon és külföldön több fontos albuma jelent meg, elismeréseket, köztük Pulitzer-emlékdíjat kapott, 1996-ban egy New York-i kiállításán megkérdezték tőle, mit tervez mostanában, ő azt válaszolta: könyvet fog fényképezni New York-ról. Kinevették: ez szamárság. New York le van fényképezve. Minden épülete, valamennyi kiszögellése, tetoválása, bibircsókja. Révész mégis nekilátott. Három évig fotózta a várost, azt mondja: ugyan friss szemmel, de kevés ismerettel és naiv hittel ugrott neki a reménytelennek tetsző vállalkozásnak. A végeredmény azonban az egyik magasan jegyzett helyi kiadót is meggyőzte: az anyagból könyv lett, a felvételekből pedig kiállítási anyag, amelyet először 2004-ben Tokióban mutattak be, most pedig május 14-éig Budapesten, a KOGART Házban, hogy aztán a tárlat tovább utazzon Pekingbe, Kairóba, Jeruzsálembe, Johannesburgba, Londonba, Madridba, Rómába és Santa Domingo-ba.

Különleges technikával, merített papírra nyomott képek New York-ról, az időtlenségre kihegyezve. A sokszínű helybéliek, a helyszínt hitelesítô csillogás, a közhelyes és agyoncsócsált napi kalandok nélkül. New York, mint geometrikus rend, amelyben az emberek korántsem főszereplők. Csupán a daliás díszletrendszer statisztái. – Még sehol sem éreztem az embert ennyire kicsinek, szegénynek és törékenynek, mint ott – mondja Révész, aki tíz éve többnyire maga is Amerikában él. Hozzáteszi még: a képek azért fekete-fehérek, mert úgy érzete, ezzel lehetett azokat időtlenné, maradandóvá tenni, kiemelni a pillanatnyi divattrendek harsogásából, a jelen fortyogásából. A Park Avenue fényei, a Central Park nyugalma, a reklámlány mosolya mögül előmeredő Chrysler Building, vonalkódot idéző tűzlépcsők, vagy a gyufaszálakból összepilinckázott makettre emlékeztető George Washington híd, amelynek tövében egy bolhányi emberpár éppen csókot vált.

Hatvankét kép. A New York nevű sakktábla hatvankét kockája. Kettő nincs meg, 2001. szeptembere óta hiányzik. Révész képei őrzik az emlékét."
– Trencsényi Zoltán, Népszabadság

"NEW YORK CSÖNDES LOBOGÁSA
Révész Tamás, idén 60 esztendős fotográfus egy évtizede a modern civilizáció fellegvárában él. Átrepülte az óceánt, mint Pilinszky hőse, Környei, a Beszélgetések Sheryl Suttonnal elbeszélője, aki meg akarta írni New York történelmét, ám hiába olvasott a tárgyról, hiába járt-kelt aztán nyitott szemmel a sugárutakon, be kellett látnia, hogy régóta dédelgetett terve kútba esett. A felhőkarcolók modern katedrálisaiban lüktető óriásvárosnak ugyanis csak jelene van. Mert mindvégig egyazon akarat munkálkodott benne, a múlt itt nem oka a jövőnek: a hajdankor a jelen síkjába préselődve éppúgy mellérendelő viszonyban álldogál, mint az üvegpaloták árnyékába szorult régi épületek vagy az utca forgatagában az ideáramlott sokféle bőrszín, szokás, kultúra. Amit a történetíró képtelen megragadni, megragadhatja az, akinek szakmája éppen az időtlenségbe dermedt jelen: a fotográfia.
A rács, a grid téglalapjaiba ejtett moccanatlan, szürke épülettömbök élettelensége különös ellentétben áll az egész képződmény organikus jellegével. Az utcák vonalzóval tervezett érrendszerén haladó forgalom, melyet a jelzőlámpák megfeszülő és elernyedő záróizmai szabályoznak szigorú időrend szerint, valójában az ismétlődés kényszerétől hajtott anyagcserefolyamat: az állandóan változó időtlen célra tör: a homeosztázisra. New York, a Város, a maga rasztereivel, négyzethálóival, földre fektetett és magasba emelt monumentális, három dimenziós rácsrendszerével emlékmű: önmaga emlékműve.

Révész képein redőnylamellák és függesztőkábelek, korlátoszlopok és ablaknégyszögek hirdetik a tervezés egyik alapműveletének, a mennyiségi sokszorozásnak az egyeduralmát. Bár a magasépületek, e megkövesedett oszlopdiagramok, az élet kiszámíthatóságát (és kiszámítandóságát) hirdetik, New York utcáin az oda látogatót mégis az élet kiismerhetetlenül örvénylő tarkabarkasága fogadja. A rikító színek, az ezerféle zaj, a magukat kelletőárucikkek, az időtlen tekintetű próbababák vagy a sok emelet magasban lebegő arcok mit sem enyhítenek a jövevény magányán: legfeljebb annyit, mint a tükörképek a homlokzatok üvegén. Ezért aztán ha a park fái közül a magasba tekint, hajlamos az emberalkotta toronyházakat is földből sarjadzott növénykolosszusok kiszáradt törzseinek vagy szélcsiszolta sziklatömböknek, mindenestre természeti képzôdményeknek tekinteni. A nagyvárosi magány nem csak az ideszakadtak, a bevándorlók előjoga: bárki részesedhet belőle. Ám aki nem csupán átutazóként akarja benyomásait fotópapírra rögzíteni, de letelepedni szándékozik ebben a városban, annak a színpompás de fárasztó felszínnél többet kell megragadnia: olyasvalamit, amiből a város pezsgő művészeti élete táplálkozik. „Itt mindenki idegen, és senki se az. New Yorkot, mondják, senki se ismeri. Naponta változik, akár a tenger, egy pillanat alatt »fölfogható«, s akár a tenger, öröktôl ismerôs.”, írta Pilinszky. A Párizsból ideköltözött, s jó két évtizede halott André Kertész nyomdokában járó, s talán épp ezért a színeket elhagyó, a hangosfilmet némafilmre cserélő Révész épp ezt a mélyben rejlő különös transzcendenciát kereste és találta meg a fekete-fehér New Yorkban.

A sebezhetetlennek hitt várost olyan hihetetlen támadás érte, amire, mint kiderült, nem volt felkészülve. Csapást mértek egy szimbólumra, s ezzel megtört az időtlensége, az idő felettisége: a történelem egy beláthatatlan eseménysor kiindulópontjává tette. Ma már nem tudjuk szorongás nélkül nézni Révész kötetének címlapján a Világkereskedelmi Központ tornyait: baljós felhőzet alatt sötét vaskerék, a levegőben egy felzavart sirály. Megint csak Pilinszky elbeszélőjének szavai kívánkoznak ide: „Egy biztos. Erről a városról bármit megfogalmazok, frivolnak hat. Vázlatosnak. Vagy maga is az? Igen, maga a város is az. És mégse. Épp ellenkezôleg. Hiába a szörnyeteg ragyogás, New York egyetlen gyertyaláng. Ez áll a kéziratban is: »New York magában égő gyertyaszál.«”
– Ács József

"A vándorkiállítás hazatért. Révész Tamás New York című kiállításának némelyik képéről nehéz megmondani, hogy New York-ban, Londonban vagy Kôbányán készült-e. A fekete-fehér fotók sajátos hangulata azonban azonnal megfogja a látogatót a Kogart Ház elegáns galériájában. Révész Tamás szerint látszólag "elmebeteg ötlet" volt feladnia az itthoni biztos egzisztenciát, kimennie Amerikába, és amerikaiaknak Amerikát fotózni. Amikor ottani fotós barátainak elmondta, hogy New Yorkról akar albumot készíteni, szabályosan kiröhögték. De végül neki lett igaza: több mint tíz éve él már kint, sikeres és világszerte elismert fényképész lett, New York-anyaga pedig utazó kiállítás, most érkezett hazánkba."
– Csala Bertalan, Magyar Hírlap

"Az immáron hatvanegyedik életévét taposó Révész Tamás a klasszikus magyar sajtófotósok útját járja, bár kissé megkésve. Miután 1997-ben kitelepült Amerikába, elkezdett dolgozni New York-sorozatán. New Yorkról már mindent elmondtak – de persze van olyan nagy és végeláthatatlan, hogy sose lehessen róla mindent elmondani. Révész megszülte hát saját olvasatát a nyughatatlan metropoliszról. Hűvös fekete-fehér képnyelve, erősen geometrikus szerkesztésmódja és emblémaszerűen frappáns jelenetei egy csapásra klasszikussá avatták felvételeit...Persze az ismertség egyik motorja a politika: a diplomáciának jól jönnek a meredező ikertornyok és a lengedező amerikai zászlók, főként egy őszinte bevándorlótól. De ez nem sokat von le a New York-album értékéből, Révész a klasszikus humanista fotósok útját követi (André Kertész, Brassai és társaik): kiszámított fény-árnyék hatások, gondos komponálás és a megfelelô időpont, a „termékeny pillanat”. Annyit még tegyünk hozzá, hogy Révészt elsősorban az architekturális New York bûvöli el, a vízszintesek és függőlegesek mérnöki rendje, s kevesebb szót veszteget a felhőkarcolók és bérházak közt élő polgárok millióira."
–Rieder Gábor

"A 9 éve Amerikában élő, díjakat halmozó fotográfus-tanár készített már albumot Siófokról, Szicíliáról, Rómáról, Budapestrôl. Mostani, New Yorkot bemutató fekete-fehér anyaga nagy ívben elkerüli a közhelyeket: ne számítsunk csillogó forgatagra vagy csupa mosoly emberekre.
Révész sebészi pontosságú képei mélyre hatolnak, egészen a város szerkezetéig. Hûvösen elegáns, szikár és hidegen szép Újvilág ez: kevés fény, komor égbolt, kontrasztos, derékszöges vas és beton. Az életet az idilli Central Park mellett néhány madár és pár kopár fa képviseli, melyek szabálytalan alakjukkal szöges ellentétben állnak a sarkos épületekkel. Lágy formákat inkább csak a Christie’s kirakatában látni, illetve a Brooklyn híd tövében a füvön napozó biciklis-bikinis lányok képében. Arcok helyett inkább sietős kontúrok vagy távolba tekintő figurák látszanak - a legemberibb pillanat talán a dübörgő Washington híd tövében elkapott csók."
–Est.hu

"...A híres amerikai fotográfus, Peter Turnley szerint: „Révész munkáiban számos magyar elődjének – Brassai, Capa, Kertész és Moholy-Nagy – szelleme fedezhető fel. A magyar fotográfusok speciális látásmódjukkal egy különös művészeti vonulatot képeznek, és ez segít megmagyarázni univerzális varázsukat, sikerüket a világban. Az erőteljes, tiszta és őszinte látásmód, a magyar érzékenység és a világpolgári életszemlélet együttes jelenléte teszi képessé ôket arra, hogy meglássák és megörökítsék azt, ami csak a lélek számára felfogható. Révész megörökölte ezt a kincset, ami képein jól nyomon követhető. A művész által választott ország rendkívül szerencsés, hogy egy ilyen briliáns tehetséggel gyarapodik.” Révész Tamás 1997 óta él New Yorkban. Mint mondta: „Szerencsésnek érzem magam, hogy otthon vagyok mind Magyarországon, mind Amerikában és így valamilyen módon mindkét ország hozzájárul az alkotásaimhoz. Fotóit világszerte kiállítják, tíz albuma jelent meg magyar, angol, francia, olasz és orosz nyelven.

A New York sorozatot Révész Tamás három éven át készítette. Egyedi, sokszor lírai megközelítése kerüli a közhelyeket, fotói minden esetben saját véleményét tükrözik, nem pusztán egy esemény, egy látvány riporteri megjelenítései. A felszín helyett a mélység, a mögöttes tartalom érdekli igazán. Témaválasztásaiban egyfajta szociális érzékenység vezeti, kompozíciói a vizuálisan felfogható jelek segítségével érzelmeket, szubjektív állásfoglalásokat sugallnak, és ezek adják a képek igazi értékét. Látásmódjában a különböző építészeti elemek határozott síkjai és vonalai szinte éreztetik a város lüktetését, dinamikáját, melyekben ötvöződik az architektonikus és a dokumentarista fotográfia. A vízszintesek a függőlegesekkel, a fény az árnyékkal, az élő az élettelennel, a beton a növényi organizmussal kerül kapcsolatba. Az óriási tornyok és az egy ritmusra épülő hidak rengetegében pedig eltörpül az élő, alkotó ember, aki mindezt létrehozta."
– Fertőszögi Péter, kurátor, Kogart

Reviews in English

"There is a photographer here, with us, who is half American and a half Hungarian or – probably – completely Hungarian. Who is spite of this is looking at the world as a Central-European and as a cosmopolitan, and he possesses the technical skill to show us what he can see. Being a practicing photographer myself I dare to say that to see and to show are two different things. As to what does Tamás RÉVÉSZ want to show? As he worded it, he tries to grasp and to reflect the so-called genius loci, namely the spirit of the place. Many say that his photos are shocking. I would rather say that his photos are shocking because they are spontaneous, witty and timeless, because he presents even the ugly as being beautiful. And with doing so, he is completely in opposition with the fashionable trends which try to make ugly even the beautiful.
The photos of RÉVÉSZ are not prudish. In stead, they are poetic and show beyond themselves. Tamás RÉVÉSZ turns to people and landscapes with childish curiosity, and he stares with childish innocence on his subjects. As if he were not taking photos, but were painting with his camera. In this case in black and white, while facilitating for us to get acquainted with the shades as well, including the good, the bad, the perfect and the imperfect. Seemingly, he has no purpose at all. As if he did not intend to save the world, only to describe. To describe in a specific manner, á la RÉVÉSZ. He is usually compared to others, to other famous Hungarian photographers. In reality, he has a lot in common with André Kertész, Robert and Cornell Capa and Brassai. Still he is different, as his “fingerprints” make different from anyone else.
I am familiar with his photos of Budapest, and also with his album devoted to New York. I am convinced that when he photographs the different cities, he adapts the personality of the cities in question, pulls that on him as a helmet, and he comes out of the helmet only after he had learnt all its secrets.
Budapest is also united with him, and so is New York. He feels at home here and there as well. This dual vision improves his art.
Tamás RÉVÉSZ says that he has always defined impossible missions for himself. One of these “missions impossible” was, when in the 1970s, he made socio-photos, as I also did. The material of his album “Farewell to the Gypsy/Roma settlements” I feel to be my close relatives. In this case, the impossible was called social sensibility and bravery.
With these thought, I am opening the exhibition."
– Gabor DEMSZKY, Mayor of City of Budapest

"...New York, through Hungarian eyes.
Dwarfed by a support tower's twin church-window arch, steel trusses and girders, and the iron support cables' patterned moiré, a woman, hardly noticed, walks her baby girl and infant in a stroller down the Brooklyn Bridge. A worker in a ski parka bends pushing an open metal transport-platform laden with cement-like bundles down the middle of a New York avenue, while behind him on a large rolling-vehicle billboard, a triplicated supermodel is bent at a similar angle, pushing perhaps perfume.Révész emigrated with his family to New York in 1996, after assembling photographs of his hometown for "Budapest: A City Before the Millennium," which won him a Pulitzer Memorial Award the following year. Relocating to the New World partly overwhelmed the 50-year-old Révész, who spent the next three years photographing his new love. He describes it in his introduction to a previously published collection (New York; W.W. Norton, 2000) as follows:“New York is not bashful, it hides nothing, it offers itself to you: Here I am. Want me? Buy me. Its openness is a little frightening... The suitor's heart begins to race, it pounds with excitement and reverberates in his eardrums as the meeting nears. This is what I wanted, yet I find myself muttering: Slow down, we hardly know each other. I am from the Old World, I am not used to this much vehemence.”Révész works in the lyrical reporting mode championed in the 20th century by Andre Kertész, Alfred Stieglitz, Henri Cartier Bresson and others, in which the photographer seemingly does not interfere with the found realism of the subject, yet the material is framed and developed with an eye to artistic principles of geometry and grace, traditional elements of composition, and an underlying ethic of visual narrative.As in his Budapest series, photographing New York in black and white brings out the more geometrically-oriented Révész. There is a little less story in these photos, a little less of the human element. In its place we find a transcendent yearning after iconic stability, as something that grounds and sanctifies the chaos. Révész has published 14 collections of his work, and the sensibility here (and in his previous Budapest series) differs notably from other works, for example the warmth of his photographs of Russian soldiers, gypsies, and Otavalo Indians, or again the wide-open wonder of his landscapes in Bolivia and the Western Plains.In his New York series there is no shortage of technical brilliance, keen intelligence, even playfulness, and it is a delight to see New York through such an accomplished artist's lens. Yet one can't help musing that this more formal brilliance compensates for a greater alienation that the older and partly displaced Révész might now feel."
–Andrew Singer, caboodle.hu

"...New York vision. Hungarian’s take on Big Apple even grabs local’s attention...“I am usually attracted by people, emotions, tradition, architecture new and old, and people interacting with that architecture” Révész said at the exhibition’s opening, adding however that the theory is often left behind when he actually goes out to shoot. “My photographs have retained a documentary style... His first photo book was Bidding Farewell to a Gypsy Colony in 1977, followed later by documentary photographs in Ecuador for the United Nations. Something other The New York photos have won critical acclaim in the city itself for their documentation of citizens’ encounters with bizarre urban artifacts. One photograph in particular has attracted attention for what now seems a prophetic message: a shot of the World Trade Center twin towers with a cemetery in the foreground. “Where others have looked at New York and seen only the weighty hand of modernity (Stieglitz, et al) or our pathetic attempts to escape it through entertainment, revelry, even crime (Weegee, et al), you've found some timeless magic, and perhaps even - yes - transcendence,” wrote Peter Shevenell, art director of Jewish organisation JCCA."
– Jacqueline White, Budapest Times"The Quiet Flame of New York

Turning sixty this year, photographer Tamás Révész is now living in New York City. He flew across the ocean, like Környei, the narrator of Pilinszky’s Conversations with Sheryl Sutton, who wanted to write the history of New York. Yet, it was to no avail to read so much on the subject and to roam the avenues with eyes wide open. He had to acknowledge defeat because the throbbing city of skyscraper cathedrals has only a present. Since it has always been driven by the same desire, past here is not the cause of the future. Pressed into the shape of the present, the past is as much coordinated with the present as the old buildings in the shade of the glass palaces, or the myriad complexions, customs and cultures in the boiling streets. What the storywriter cannot capture can be seized by the one whose profession is the present frozen into timelessness: the photographer.The lifelessness of the still grey buildings that fill the grid is in strange contrast with the organic quality of the whole formation. The traffic that moves along the ruler-drawn street veins, regulated by traffic light constrictors, is a metabolism driven by the necessity of repetition. What is constantly changing seeks a timeless goal: homeostasis. New York, the City, with its grids, laid out on the ground and then raised towards the skies, is its own monument.With the slats of Venetian blinds, suspension cables, railings and the rectangles of windows, Révész pays homage to the dominance of a simple procedure in design, quantitative multiplication. Though the high-rises, these petrified block diagrams, advertise the predictability of life (and the need to be prepared), the streets of New York welcome the visitor with an inscrutable whirling motley of life. Loud colours, constant noises, the goods for sale, the mannequins with their timeless gazes or the faces floating several stories above the ground do little to soften the newcomer’s loneliness; no more than the reflections on the glass facades. So when looking up from among the trees of the park, one is tempted to see the man-made skyscrapers as giant lifeless trunks or wind-shaven rocks, natural phenomena in any case. Loneliness in the city is not the privilege of those who drifted or emigrated here; it is available for everyone. Yet he who wants to record on film more than the impressions of a tourist, and wants to settle in the city, needs to seize more than the colourful yet tiring surface – something that feeds the city’s vibrant art life. “Everybody’s a stranger here, and nobody is. Nobody, it is claimed, knows New York. It changes every day like the sea, and just like the sea you can immediately ‘take it in,’ you have always been familiar with it,” wrote Pilinszky. Following the example of André Kertész who moved there from Paris and who had been dead for over ten years, Révész, who exchanged colour motion picture for black-and-white stills for probably the same reason, sought and found this deep-running strange transcendence in New York.Supposedly invulnerable, the city suffered a blow it was unprepared for. One of its symbols was attacked, which shattered its timelessness, its imperviousness to time. History made it the starting point of an incalculable series of events. Consider Révész’ photograph of the World Trade Center towers with the dark iron wheel, foreboding clouds and roused gull in the air. We can no longer look at that photo on the cover of Révész’s book without trepidation. Pilinszky’s words are as cogent as ever: “One thing is for sure. All my phrases about this city seem frivolous. Sketchy. Or is the city itself sketchy? It is. And yet it isn’t. On the contrary. Despite the monstrous brilliance, New York is but a candle flame. This is what I have in the manuscript: ‘New York is a lonely candle.’”
– József Ács"Ambassador Walker Helps Bring New York Photos to Budapest

On March 17, 2006, Ambassador Walker opened the traveling photographic exhibition of Pulitzer Memorial Award winning Hungarian photographer Tamás Révész. The 62 black and white images of New York arrived to Budapest with the help of the U.S. Embassy Budapest, the U.S. Cultural Exchange Foundation, the Transatlantic Cultural Exchange and the Sister City Program of the City of New York. Following their showing in Hungary through May 3, the photographs will travel around the world to Beijing, Cairo, Jerusalem, Johannesburg, London, Madrid, Rome and Santo Domingo. In his opening remarks Budapest Mayor Gábor Demszky emphasized that the artist's photos are surprising, sophisticated, witty, timeless, and poetic. It is not only Tamás Révész's outstanding technical expertise that makes these photos so unique but also his ability to grasp and reflect the feeling and atmosphere of places. In a letter, New York City Mayor Michael R. Bloomberg also praised the artist's special gift for recognizing and capturing the blur of action, the energy and discrete moments of the metropolis.Ambassador Walker thanked KOGART gallery for hosting this one of a kind exhibition and expressed how delighted he was that Tamás Révész chose New York as the subject of his work. By doing so, the artist also built and reinforced cultural connections between the people of Hungary and of the United States through the power of the images. He also expressed his hope that by looking at the photos more and more people would consider the "Big Apple" as a vacation destination.
The Sister City Program of the City of New York is rooted in the Washington, D.C. based Sister Cities International Program (SCI). SCI is a nonprofit citizen diplomacy network that creates and strengthens partnerships between U.S. and international communities. It strives to build global cooperation at the municipal level, to promote cultural understanding and to stimulate economic development. The Sister Cities Program connects at least nine Hungarian cities with American counterparts, benefiting both sides with close links in commerce, culture, education and professional associations. The U.S. Embassy also strives to increase the number of Sister Cities through contacts so that all citizens can experience the values and culture that unite us.
–-EMBASSY NEWS

Reviews of New York exhibition in Tokyo
Opening

Tamas Revesz and the Hungary Eye
By LOUIS TEMPLADO, .International Herald Tribune/Asahi Shimbun, July 31,2004

" It's amazing to me that people make no reaction when you point a camera at them. I always try to capture emotion, but here people are very reserved."

TAMAS REVESZ Photographer, talking about Tokyo

What do first-time visitors see when they visit Tokyo? The skyscrapers? The crowds? The paper lanterns and the uniforms?

For Tamas Revesz, it's none of these things.

One of the leading photographers to come from Hungary, Revesz visited Tokyo last week for the opening of his exhibition "New York", running at the UMU exhibition space in Roppongi Hills through Aug. 5. The show is a major production, involving both the U.S and Hungarian embassies, as well as TV Asahi and The Asahi Shimbun.

Nevertheless, Revesz found time to sneak away to explore other parts of Tokyo with his lens. The images that appear on this page are the result.

Revesz, a tireless wanderer with a mad professor mane, has a knack for capturing those brief moments that define the life of a city. In 1997 he won a Pulitzer Memorial Award for his photo book "Budapest: A City Before the Millenium". Filled with subtle gestures and moments, the book is a visual ode to a city he knows intimately: A native, Revesz lived there for nearly five decades.

" I am usually attracted by people, emotions, tradition, architecture new and old, and people interacting with that architecture", Revesz says. "I aim for architecturally correct but documentary style images. As usual, most of the time the theory is left behind when I go out and shoot".

Life was good when Hungary was part of the Soviet bloc, says Revesz, who traveled freely and published a dozen books before "Budapest". Yet in the same year that book came out, he left the city he loves.

The reason was simple luck: Revesz and his family won permanent residence visas to the United States in a lottery, which the photographer saw as a personal midlife challenge.

"New York is not bashful, it hides nothing, it offers itself to you. Here I am. Want me? Buy me. Its openness is frightening", says Revesz. He shot for three years before putting out "New York" the year before 9/11.

Tokyo, says Revesz, has proven to be a more difficult subject than New York or the cities of Europe.

" It's amazing to me that people make no reaction when you point a camera at them", he says, strolling through the Akihabara electronics district congested with shoppers.
"I always try to capture emotion, but here people are very reserved. In Italy, for example, there is always the grand gestures and over-acting," Revesz says.
"The traditional architecture is also understated. In Europe the churches and basilica have been built to immediately astound you with their presence. The temples here draw you through their modesty".

Yet Tokyo is also a whirlpool of colors and frenetic motion, another challenge for a shooter who prefers an old-fashioned Leica packed with black-and-white film.

"Everywhere you go there are so many people shopping, buying. How could they want so much?" he says, sounding like a true child of the old socialist Hungary. "But I guess that is the condition of the world-it's the same now wherever you go in the world."

Still, that's not all he sees. Carried along with the crowd, he looks left and right and then lifts his camera to his eye to capture scenes unnoticed by others: The frail hand of an old man reaches for his wife's; a young man and women look at each other and share a smile that seems to throw everything around them out of focus.

Iconic Photo Exhibit Says "I Love NYC"

The Asahi Shimbun"New York", an exhibition of about 60 black and white photos of the American metropolis by prize-winning Hungarian photographer Tamas Revesz, opened Thursday night at the UMU gallery in Tokyo's Roppongi district.

The exhibit, sponsored by The Asahi Shimbun and the American and Hungarian embassies, continues until Aug. 5.

Revesz won a Pulitzer Memorial Award for his photo book "Budapest: A City Before the Millennium" in 1997, the year he also won a green card through the lottery system that allowed him to live in the United States. He moved to the New York area.

"I wanted to show that New York is not just a jungle of skyscrapers,'' said Revesz, whose New York photos first appeared in book form in 2000. "I wanted to show that it's a fascinating, wonderful place to live. Unfortunately, a year after they came out they became iconic".
'
The opening of the Tokyo exhibition was attended by dignitaries from both Revesz' homeland and his adopted country, among them Hungarian charge d'affairs Istvan Perosa and U.S. Ambassador Howard Baker.

Both seemed eager to claim the photographer as their own, with Perosa praising Revesz' vision as purely Hungarian. Baker praised Revesz for the "liberating dynamic of diversity" in his photos

-.Louis Templado, International Herald Tribune/Asahi Shimbun, July 23,2004

Remarks by Howard Baker, US Ambassador, Tokyo, Thursday, July 22, 2004

Organizers, sponsors and distinguished guests; It gives me great pleasure to be here to open this exhibit by the prize-winning photographer Tamas Revesz.

The famous journalist and novelist Tom Wolfe once said: "One belongs to New York instantly. One belongs to it as much in five minutes as in five years."

Clearly Mr. Revesz now "belongs to New York" in the sense that he has managed to perfectly capture the very spirit of the city in this series of beautiful photographs. Of course, his technique is fantastic. Beyond that, however, one has to be impressed by the extent to which each photograph reveals the complexity of New York and tells us a story about the city and its people.

In his preface to the book, Mr. Revesz talks of the "liberating dynamic of diversity" that predominates in New York. To me this indicates the extent to which he understands the very nature of not only the city itself, but of US society in general.

With these photographs, Mr. Revesz, himself a naturalized American, pays an awesome tribute to America's most famous city, and to the resilience and spirit for which New Yorkers have come to be known.

My sincere thanks to the Asahi Shimbun for bringing this exhibit here to another incredible city. My hope is that by being here Mr. Revesz will be inspired to do a similar book on Tokyo. In the meantime, I hope you all enjoy this evening's opening and the beautiful photographs on display.

Speech by Mr. Toshiyuki TAKAGI, Board of Directors, Asahi Shimbun

Your Excellency Ambassador Howard Baker, Dr. Istvan Perosa, Charge d’Affaires of the Hungarian Embassy, Ladies and Gentlemen,

Thank you for coming to the opening reception of “Tamas Revesz Photo Exhibition– New York”. I would like to say a word representing the Asahi Shimbun.

Mr. Tamas Revesz was born in Budapest, Hungary in 1946. He is now a photographer and designer based in New York. He has won the Pulitzer Memorial Prize in 1997, and has been having his one man show in many places around the world.

He was been awarded in the World Press Photo, and has also been the jury, some ten years ago, which exhibition is currently going on at the Tokyo Metropolitan Museum of Photography, organized by Asahi Shimbun, as well.

We are showing here, 62 photographs of Mr. Revesz, from his book “New York” which he published in the year 2000, with his photographs of various scenes of the City of New York.

This exhibition was realized starting with the suggestion of Mr. Yoshio Murakami, who was Board Director and former American Bureau Chief of Asahi Shimbun, and also with the support of the New York – Tokyo Sister City program.

In Mr. Revesz’s work, here, you will see a perfect match of the landscape, the people, and their daily lives, in every scene. I am hoping that you all would feel and appreciate the sensitive style of Mr. Revesz’s photographs, which is sometimes sharp but warm at the same time.

Lastly, I would like to express my gratitude to those who had been supportive, namely the Embassy of the U.S., the Embassy of Hungary, the Ministry of Foreign Affairs, Tokyo Metropolitan Government, the associations from TV Asahi, the sponsors, SONOKO, Coca Cola Japan, Bunkado Printing Company, Kodak Japan, and many other staff of TV Asahi Production.

Remarks by Istvan Perosa, Minister, Hungarian Embassy, Tokyo

Istvan Perosa, Minister is in center. Ambassador Howard Baker and Tamas Revesz

It is an honor and a privilege to have this opportunity to address you at the opening ceremony of this unique photo exhibition. Its uniqueness lies not in the subject, since the Big Apple, the majestic city of New York has been photographed by millions of both amateurs and professionals. Its uniqueness lies not in the venue, either, since Tokyo is the sister city of the North American metropolis. What makes this exhibition unique, Ladies and Gentlemen, is the fact, that these pictures of an American city, on display in the Japanese capital today, were taken by a Hungarian photographer, Mr. Tamás Révész.

Hungarian photographers are widely known and recognized all over the world. André Kertész or Robert Capa, who had a highly successful exhibition here in Tokyo last fall, are household names among photo aficionados. People often wonder what makes these artists stand out from the crowd of talented photographers whose pictures we can see in the media or in exhibitions like this one day after day. Rumor has it that it is that special Hungarian approach, combining what’s visible to the human eye with what’s perceptible only to the human soul. I am confident that the pictures on display here today will prove to you all, beyond any doubt, the power of this visual sensitivity, characteristic of my fellow Hungarians.

The pictures we are going to see today were shot by a Hungarian American, not by an American of Hungarian origin. I’ve made this distinction on purpose, since Mr. Révész had lived and worked in Hungary till 1997, when he won the right to become an American resident through Visa Lottery. Unlike most famous Hungarians, Mr. Révész had become internationally recognized and appreciated while living in his mother country, where he had published 10 books. He is the holder of several awards and prizes, including the Pulitzer Memorial Award, which he received in 1997, just before moving to America.

This exhibition was organized with the endorsement of the Sister City Program of the City of New York. To my knowledge, New York has 10 sister cities all around the world, including Tokyo and Budapest, capital city of Hungary. I have just learned, to my great pleasure, that these pictures are going to be displayed in the not too distant future in the National Gallery of Budapest, too.As a conclusion, I would like to express my most heartfelt gratitude to the Japanese organizers of this exhibition, the Asahi Shimbun newspaper and Asahi TV for making this event possible. May I wish you, Ladies and Gentlemen, a mmorable evening and thank you for your kind attention.